A lágyítók elsődleges hatásmechanizmusa abban áll, hogy behatolnak a polimer molekulaláncai közötti terekbe, hogy gyengítsék a benne rejlő intermolekuláris kölcsönhatásokat, és ezáltal fokozzák a molekulaszegmensek mobilitását. Ha például a PVC-t vesszük, erős poláris kölcsönhatások vannak a PVC molekulaláncai között, ami nagy merevséget és alacsony rugalmasságot eredményez szobahőmérsékleten. Lágyítószer hozzáadásakor a lágyító molekulák viszonylag egyenletesen oszlanak el a PVC láncok között, növelve a polimer szegmensek közötti távolságot és csökkentve az intermolekuláris erőket. Következésképpen a PVC láncok könnyebben mozoghatnak egymáshoz képest külső feszültség hatására, ami javítja a rugalmasságot és a nyúlási tulajdonságokat.
A lágyítók alapvetően megváltoztatják a PVC molekulaláncok dinamikus állapotát. Lágyító nélkül a PVC láncok szorosan össze vannak csomagolva, és a szegmensek mobilitása jelentősen korlátozott, így az anyag keménynek és törékenynek tűnik. Ha megfelelő mennyiségű lágyítót adunk hozzá, a molekulák "kenőanyagként" és "távtartóként" működnek a polimer szegmensek között, csökkentve a PVC-láncokat kötő korlátokat. A lágyítószer adagolásának növekedésével a PVC üvegesedési hőmérséklete jellemzően csökken, ami lehetővé teszi, hogy a molekulaláncok alacsonyabb hőmérsékleten is mobilitást mutassanak; ez puhább, rugalmasabb és könnyebben hajlítható anyagot eredményez. Azonban egyszerűen több lágyító hozzáadása nem mindig előnyös; a túlzott használat veszélyeztetheti az anyag szilárdságát, és olyan problémákhoz vezethet, mint a lágyítószer migrációja és váladékozása.
A lágyító hatásossága a molekulaszerkezetétől és a PVC-vel való kompatibilitásától is függ. A jó kompatibilitású lágyítók stabilak maradnak a PVC-láncok között, és egyenletes eloszlást tartanak fenn az anyagban, így kiváló lágyítást biztosítanak. Ezzel szemben, ha a kompatibilitás gyenge, a lágyító hajlamos a feldolgozás vagy a hosszú távú használat során a belsejéből a felületre vándorolni, amitől a termék ragacsossá válik, folyadékot bocsát ki vagy fokozatosan megkeményedik. Ezért a tényleges gyártás során a lágyítószer típusát és adagját a PVC-termék tervezett felhasználása alapján kell kiválasztani, egyensúlyba hozva a fokozott rugalmasságot az anyagszilárdsággal, a hőállósággal, a migrációval szembeni ellenállással és a hosszú távú stabilitással.

